álruhában
Cikkek, arról, amit látok, érzek, átélek

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot
A Pest megyei Nyáregyháza a Postával átellenben, a polgármesteri hivatal háta mögött lévő háziorvosi rendelő várójába lépve január 16-án, szerda reggel nyolc óra pár perckor még azt hittem, a szokásos délelőtti vizitnek nézek elébe. A fehér padokon ücsörögve pár nyugdíjas vagy nyugdíjközeli helyi lakos várta, hogy a közkedvelt magas, szikár, hetvenes éveiben járó, a megérdemelt pihenését e falu egészségvédelmére cserélő Marjai Viktor családorvos továbbküldje őket a következő szakorvosi vizsgálatra. Néhány középkorú hölgy, aki nem ingázik naponta munkába, gyógyszert jött iratni családtagjainak. A krónikus nyavalyákba már beletörődött, a testi komfortérzet hiányán nem töprengő, a napi túléléssel küzdő emberek egymást ismerő, egymást megértő közössége ez. Talán egy húszas éveiben járó, gömbölyű lány tűnik tényleg betegnek, sápadt arccal, kissé szédülve fogja az őt elkísérő nagyon hasonló vonásokkal megáldott édesanyja kezét.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
A Lövölde téri piros lámpánál álldogáltam ócska Zsigulimmal, laposakat pislogva az éjszakai meló után a reggeli dugóban, lábam már félig a gázon, amikor megláttam őt. Sántikálva közeledett az autók között. Alig emberi lény volt, meghatározhatatlan nemű. Hajhagymáktól mentes fejét barnára sütötte a nap. Hűvös volt még, így beburkolózott a szabadidőfelsője kapucnijába. És férfias arcvonásai ellentéteként csípőjén barnás szoknyát viselt. Ahogy közelebb botladozott, szemkontaktust teremtve az autóvezetőkkel, egyértelművé vált, hogy csöves, aki adományokat vár.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
Az Éles Sarok felől közelítve Kőbánya központját, hamarosan szemedbe ötlik a Kőrösi Csoma úton átívelő, vonat-megállóként is funkcionáló vasúti felüljáró, ahol megremegtetve a szerkezetet, átdübörög a debreceni és a szegedi gyors, s mint egy köznapi, csak jócskán cúgos vidéki kis állomáson, megáll a monori „bokorlátogató”. Jeges szél vág odafönt az arcodba, s igen szép tavaszi napsütésnek kell ahhoz lennie, hogy ne menekülj vissza a sárga olaj-lábazattal és tapétaként kiragasztott, a vonalfelújítás miatt állandóan változó menetrenddel dekorált vasúti épületbe.(húzatlan másodközlés)

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
:-Ez az első ilyen rendezvényünk, nézzék el hát, hogy kijött rajta egy-két gyermekbetegség- mondta Dombi Gábor, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum, az Inforum főtitkára bevezetőjében, miután látta, hogy az 50 év feletti internetezők házibulijára érkező többszáz fő csodálkozva nézi a teremben fellelhető alig több mint száz széket.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
E cikk az április 7-i Hollán Ernő utcai tüntetésről szól. Ragozták a történteket minden oldaláról a politikának. De amit az utcán tapasztaltam azon a napon, nem írta meg eddig senki sehol.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!