A Pest megyei Nyáregyháza a Postával átellenben, a polgármesteri hivatal háta mögött lévő háziorvosi rendelő várójába lépve január 16-án, szerda reggel nyolc óra pár perckor még azt hittem, a szokásos délelőtti vizitnek nézek elébe. A fehér padokon ücsörögve pár nyugdíjas vagy nyugdíjközeli helyi lakos várta, hogy a közkedvelt magas, szikár, hetvenes éveiben járó, a megérdemelt pihenését e falu egészségvédelmére cserélő Marjai Viktor családorvos továbbküldje őket a következő szakorvosi vizsgálatra. Néhány középkorú hölgy, aki nem ingázik naponta munkába, gyógyszert jött iratni családtagjainak. A krónikus nyavalyákba már beletörődött, a testi komfortérzet hiányán nem töprengő, a napi túléléssel küzdő emberek egymást ismerő, egymást megértő közössége ez. Talán egy húszas éveiben járó, gömbölyű lány tűnik tényleg betegnek, sápadt arccal, kissé szédülve fogja az őt elkísérő nagyon hasonló vonásokkal megáldott édesanyja kezét.

-Hova szaladt a doktor úr?- fordulok Évához, a fekete, rövid hajú, mosolygós és kedves, de ha kell, határozott asszisztensnőhöz. A rendelő ajtaja tárva, a doki sehol, s felrémlik, mintha a váró előtt Zsigulimból kiszállva a sarkon Marjai Viktor hórihorgas alakját láttam volna befordulni….

-Az önkormányzathoz. Mindjárt itt lesz- mondja az asszisztens-asszony.– Addig is dolgozzunk előre- nyitja ki a váróra néző kisablakot .- akinek gyógyszer kell, jöjjön, beírom a gépbe, kinyomtatjuk a receptet, s majd a doktor úr aláírja. Elkészíti a vizitdíj-számlákat is, páran fizetünk.

Üldögélünk. Többen beszélgetnek. Jó meleg van, tisztaság-szag. Egy idős hölgy elkéri a wc-kulcsot.

Az utcára néző bejárati üvegajtón keresztül látjuk, rendőrautó áll meg a ház előtt, az egyenruhás lehúzza az ablakot, ekkor tűnik fel Marjai doki, odalép, váltanak pár szót, a rendőrautó elhúz, az asszisztensnő meg kiszalad. Beszél a családorvossal valamit, a doki el, Éva meg bejön, és tájékoztat. – Bolond Pétert keresi a doktor úr. A polgármesteri hivatal előtt várja a mentő, be kellene vinni Ceglédre, az elmeszakértői hatósági vizsgálatra, de nincs sehol.

-Bezzeg tegnap egész délután itt a rendelőben melegedett-szól közbe egy középkorú férfi- Többen szóvá tették, hogy a szag alapján már legalább egy hete nem fürdött, de a doktor úr nem engedte kiküldeni –folytatja az asszisztens a történetet.- Péter azt mondta, ahol most alszik, nincs senki rokona otthon, aki begyújtana. Úgy jön-megy, ahogy kedve tartja. Kopogás nélkül benyit akkor is, ha beteg van idebent. Bejött, odament a doktor úrhoz, hogy adjál nekem pénzt. Marjai Viktor adott neki kétszáz forintot. Péter erre:- kevés. –Ennyi van- így a doki. Aztán egy óra múlva, amikor újra megjelent, megkérdeztem Pétert: na, mi lett a pénzzel? A fura ember visszakérdez: - milyen pénzzel? Nincs nekem egy vasam se…Bizonyságul kifordítja a zsebeit.

-Borra költötte.- Ez az általános vélemény a napközben is forgalmas presszóban a CBA mellett. Várják a délutános műszakba járók a vonathoz vivő távolsági buszt, s közben nem a hidegben, egyedül álldogálnak.- Pétert sokan ismerik a faluban, az öccse és családja ott lakik-mutatnak a Diófasorral szembeni házacskára- de ő nem náluk van, más telepi rokonainál alszik. Az öccsével össze is verekedett a múltkor a zöldséges Géza fabódéja előtt…-Ahogy hidegebb lett, állítólag akkor kattant be teljesen- adom tovább a körzeti orvosnál hallottakat.- Bolond volt az mindig, csak nem volt itthon. Eddigi életéből 27 évet töltött sitten. Lopás, miegymás…-legyintenek a férfiak, s folytatják a megkezdett beszélgetésüket valami építkezési problémáról.

A zöldséges boltocskában a sok gyönyörű, friss, ezért igen drága áru közepén a pult mögött Géza gömbölyű felesége fogad. – Tegnapelőtt itt kíváncsiskodott egész délelőtt- mondja az asszony, mikor rákérdezek bolond Péterre- Belebeszélt minden vevő mondanivalójába. Alig vártam, hogy jobb gondolata támadjon, s elsétáljon.

Rég jártam feléjük, így el vagyok maradva a hírekkel. A bolond Péternél fontosabb, hogy elámuljak én is: a Bazár újságból mindent mindenre csereberélő zöldséges Géza, akinek volt már butikja is, tartott disznókat, emukat, és nem szeretett öreg furgonját hullámos papagájokra cserélve utoljára a garázsban kiépített szuper röpdéjében csuda nyereséges papagájtenyészetet létesített, lopás áldozata lett. Az ősszel egy reggelre az összes papagája eltűnt, a legutolsó tojás is, nyom nélkül.

A rendelőbe ekkorra visszaért a doktor úr,- Sehol nem találjuk a Pétert, a mentő visszaindult, a jegyző hívta a rendőröket, segítsenek. Pedig a lelkére kötöttem tegnap délután, itt legyen reggel…- morog a doktor, és az ajtóban álló, a betegek egymás közötti nyilvántartása alapján sorelsőnek számító nénike felé int a fejével: -na jöjjön, Marika néni!

A harmadik betegig jut a rendelés, mikor a rendőrautó lefékez a ház előtt. Kiszáll Misi, a körzet ismert pilisi székhelyű járőre, egy polgárőr, egy rendőrtanuló, s a megtalált bolond Péter. – Az ajtókat hagyjátok nyitva, had szellőzzön-fintorog Misi rendőr.

Marjai doktor szemrehányóan szól nem teljesen épeszű betegéhez: -Hol volt? Azt beszéltük, ide jöjjön nyolcra, a rendelő elé…-Ja, ja- bólogat Péter.

Irhadzsekit, alatta inget, pulóvert, szövetnadrágot, simlis sapkát visel, őszülő haján és arcvonásain én nem látom roma származását. Messziről egyszerű, orvoshoz öltözött falusi ötven-hatvan közötti férfinak látszik. –Nézzétek, megborotválkozott-így az egyik kíváncsi beteg. –Mosdás nélkül?- kontrázik egy közelebb álló. –Ja, ja- bólogat Péter.

Az asszisztens-asszony visszaszalad a rendelőbe, hogy telefonon elérje a mentőközpontot, hogy azok cb-rádión visszafordítsák a mentőt.

Az egyenruhás körzeti rendőr ezalatt Péter személyi igazolványát kéri. Ő egy borítékot nyújtogat, valamit motyog, nem érteni tisztán a szájában lógó, valakitől kapott égő cigarettától. – Az igazolványát kértem-dörren rá Misi közeg. Péter tovább nyújtogatja a borítékot. Egy hölgy, aki a polgármesteri hivatalban dolgozik, s hivatalból van jelen, hogy Péter eljusson a hatósági elme-vizsgálatra, odalép a férfihez, kikapja kezéből a borítékot, turkál a papírok között, megtalálja az igazolványt, s átnyújtja a rendőrnek. –A lakcímkártyát is kérem. Újabb turkálás a borítékban, előkerül a mostani Ceglédre szóló, majd egy jövő heti, Monorra invitáló beutaló. Aztán a lakcímkártya is. –Köszönöm- nyugtázza a tisztviselőnek Misi rendőr. A visszakapott borítékkal a kezében Péter tovább magyaráz valamit, nem érteni, a közelebb állók mintha nem is hallanák.

Megérkezik a visszafordított mentőautó. A rendőr átadja nekik Péter papírjait, majd odaszól a vizsgálatra indulóhoz: -Jöjjön, szálljon be. - Ja, ja – bólogat Péter, és fellép a kocsiba. A mentős belesegíti az utas-székbe. Indulnak.

Marjai doki felhívja a kórházat, ha már oda megy a beteg, tartsák bent egy alaposabb kivizsgálásra. De nem jár sikerrel. Kedden lesz az osztályon leghamarabb szabad ágy. - Akkor kedden- törődik bele, és szólítja a már leapadt sorban álló-ülő, rendelésre várók közül a következőt. Éva kinyitja a kisablakot, sóhajt egyet, ránéz Marika nénire, aki naponta jár injekcióra mostanában. A néni visszanéz, tudják, a holnap délutáni rendelés, mint hetek óta majdnem mindegyik, nem fog Bolond Péter látogatása nélkül eltelni.