álruhában
Cikkek, arról, amit látok, érzek, átélek

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot
Hét perc séta és kétszer ötvenegy lépcsőfok, amit meg kell tennie annak a polgárnak, aki a Ferihegy I-es repülőtéri várócsarnokból például a Szeged felé tartó vonathoz igyekszik. Ennyi üres kézzel, felnőtt, egészséges, edzett egészségi állapotban. Teli csomagokkal, rokkantan-szinte legyőzhetetlen távolság. Van ugyan mozgássérült-lift a vasúti megállót megközelítő felüljáró mindkét lábában, de hogy mikor és hogyan üzemel, arról semmi tájékoztató, s a vasúti pletykák szerint mindössze egy hónapig ment az állomás átadása után. Nem véletlen, hogy a kétszázas BKV-buszra vagy tízen várnak az egyes terminál előtt, míg a MÁV-Start jelentős reklámköltséggel beharangozott „Mi bevisszük a belvárosba” Kőbánya és a Nyugati felé menő vonatjának peronja üres. De többen igyekeznek a Vecsés, Monor vagy Cegléd felé tartó piros-kék elővárosi szerelvény, és csomagokkal a szegedi IC-hez is.( Eredeti terjedelem, a Budapesti7Napban rövidítve megjelent anyag másodközlése)

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
Nemjelent ma már meg, mint egy éve minden csütörtökön, a Budapesti7Nap. A postaládás terjesztésű, kerületi mutációkkal megjelenő ingyenes fővárosi lapot a kiadó megszüntette. Állítólag évek kellettek volna ahhoz, hogy a hirdetési bevételekből befolyjon a fenntartásához szükséges összeg.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!