Harmadjára lépek be a képzőművészetre is éhes vendégek igényeit kiállításokkal is kielégíteni igyekvő műintézmény ajtaján péntek este nyolckor, és van számomra ülőhely. Az asztal-vagy székfoglalás lehetősége, sőt, a kezdés előtt félórával érkezés is, sajnos, szükségtelen. Pedig nem csarnoknyi a kávézó. Talán a fuvola, mint nem annyira köznépi kedveléssel bíró hangszer vonzott kevesebb érdeklődőt Dévai Gyöngyi fúvósművésznő, Akadémiát végzett énektanár és karnagy és Rózsa György sokoldalú jazzgitáros estjére február 13-án, pedig különleges élmény volt egy érzékeny és formásan vékony fiatal hölgyet a fuvolán kívül szaxofonon is játszani hallani.

Dévai Gyöngyi szaxofonozik (Fotó: Dudás László)

A kisszámú, de kifejezetten a fellépők iránt kíváncsi közönség, köztük Gyöngyi édesapjával, talán kevesebbet fogyasztott, de zeneakadémiai hangulatot idézve, eszcájggal alig csörögve, csöndben, áhítattal ringatózott és rángatózott a lassabb és gyorsabb ritmusokra. Talán többen, de ugyanilyen élvezettel hallgatják majd, reméljük, Gyöngyi Raffay Zsófiával és Roger Achillessel alkotott latin zenét játszó trióját szintén az iF-ben, vagy az általa irányított józsefvárosi Jézus Szíve Templom Gregorian scola énekkarát.
A külön szórólapon is meghirdetett Fragments lemezbemutató napján, február 20-án jóval többen jöttek el az iF-be. De a magas, az asztalra tett sörhöz, vacsorához való hozzáférést nehezítő bárszékek nem találtak zenehallgatóra aznap este sem. A zenekar pedig késett. Már fél kilenc volt, amikor a ház mikrofonjába beleszólt Orgon Albert, a Fragments énekese, és a ház zongoráján az első akkordokat leütő Cséki Kálmánt bemutatva kimentette a többieket, és besegítő barátját, a 2001-ben Brüsszelben, a Tzumo Trió tagjaként az év legjobb európai jazz dobosa címet kapott Emilio Jelineket ajánlotta figyelmünkbe.
És innentől kezdett szörnyű részvétem támadni a vendéglátós-zenebarát tulajdonos iránt, aki nem zeneakadémiai díszbe öltözve, de kedvesen és közvetlenül mindenkivel szóba elegyedett, igazi házigazdaként, mint egy partin, körbejárta vendégei asztalát. Mert boldog lehetett egyfelől, az étel, ital fogyott, a vállalkozás terhei ezáltal csökkentek, de zeneszeretőként, hát, nem élvezhette igazán a művészeket. Ugyanis a vendégek többsége, pár nagyon fülelő asztalt kivéve, mintha csak lemezről jönne, háttérhangokként hallgatták a zenét sokszor elnyomó baráti beszélgetésük közepette azt, amit Emilio és Orgon Albert a szájával művelt.

Mert ilyet én, a zenét élvező, de nem zenei iskolázottsággal bíró riporter, még soha nem hallottam. Emilio torkából egy egész jazz-zenekar szólalt meg, a dobtól kezdve a női szoprán énekhangig, és szájgitár-kísérete szerepcsere után alásimult Albert zengő dallamának. A két fiatalember bemutatta mindazt, amire két pár hangszál képes e műfajban, szabadon improvizálva. Aztán a koncert végefele, mintha a baráti beszélgetések hangerejét levette volna az emésztés tompultsága, vagy talán Emilio különleges produkciója bűvölt el végre mindenkit, az utolsó pár nótát már csöndben hallgatás és tapsvihar honorálta.
A dohányzó emeleti részen a kivetítő és a hangosítás miatt élmény-közelibb volt a helyzet, de nyúlt nyakam és duplájára nőtt fülem láttán a tulajdonos levezet az alagsorba, megmutatja a frissen elkészült, a földszinttel azonos alapterületű klubhelyiséget, ahol a zenészeket közvetlenül élvezni szándékozók különvonulhatnak a vacsorázni, csevegni és mellette zenét hallgatni szerető vendégektől.
A Szakál swing napja a következő péntek, 27-e, Szakál László zongorázik, Szakál Tamás hegedül. Kevesen vagyunk, a fenti dohányzóból, ahova kedvesem pipázhatnékja miatt ülünk, látni most szinte semmit se lehet, a kivetítő pihenőn van. A háttérzene mellett egyszerre lentről felhangzik egy női alt, míves, kissé színpadias módon, igazi nosztalgia-kuplét ad elő, a két zenész átveszi a stílust, hajlik a dallam. Lemegyünk.
Fiatalok ülnek a zenekar mellett, piros ruhás, dívás hölgy, aki altjával elkápráztat, vékony fiatalember táncol már az asztalok között kedvesével, előadóművészek, látjuk mozgásukon. Házibuli kerekedik a koncertből. S amikor a hivatásos előadó kezéből egy harminc feletti vendég-hölgy egyszerűen kiveszi a hegedűt,  megtelik vonója nyomán érzéssel a terem. Látva ámulatunkat, a hegedűs varázslónő kísérője odajön asztalunkhoz, bemutatkozik, és mesél felesége, Ágnes művészetéről, akinek nem gond az ad-hoc improvizáció, hiszen az Akadémia után utcazenész volt Milánóban…
Úriemberként meghív bennünket egy kör kadarkára, s Ági április elejére tervezett, immár hivatalos, nem kölcsönhegedűs, hirtelen felindulásos iF-beli koncertjére…
A hangszereket a kadarka fogytával visszaveszik a Szakálék, Ágnest a vastaps után a színész-fiatalember kéri táncra, férje mosolyog.
Mi összenézünk, tudjuk, jövünk még ide. Mert az alkalmi, különleges, jazz-határokat tágítgató zenész-összeülésekről és az improvizációkról lassan ismert lesz az iF.