álruhában
Cikkek, arról, amit látok, érzek, átélek

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Életút a rosszfiútól a természettel dacoló, majd elbukó ember-istenig

Megváltó istenné mítizálta a tegnap elhunyt Michael Jacksont a Föld dala videoklipje, de a (talán hamisan) pedofíliával vádolható ember-mivolta rajongóit és megboldogult MJ lelkét is összetörte akkoriban

A világsikerré váló dal olyan képi megjelenési formát kíván, amelyben az énekes valódi személye összemosódik a videoklipbéli, mítosszá, szemlélődő majd megváltó isten-emberré alakított figurával. Mekis Péter régi, az interneten már nem fellelhető tanulmánya szerint a művészt tudatosan eggyé olvasztották szerepével. Rajongói csodálata egyre nőtt iránta, de a mítosz összeomlásakor negatív érzelmek sokasága keletkezett, és elmoshatta a művész addig felturbózott önértékelését. A tegnap elhunyt Michael Jackson két videoklip-mítoszát elemezve jut el írásunk az ötvenegy évesen eltávozott MJ utolsó éveiben ingatag egészségét és a tavalyi újabb válogatás-albuma sikerét látva a konklúzióhoz: a sikerhez talán elég valódi művésznek lenni, nem szükséges a mesterségesen teremtett isten-lét.

 

Közkonyha, terítetlen asztal, szegényes tömegkoszt. Talán felnőttként is jártál már ilyen helyen, de gyerekkori emlékeidet, a „ nesze menza, nem kapsz mást” étkezési kultúráját, és ezzel emberként való megbecsülésed „minőségét” biztosan felidézi. És még itt is provokálnak. Itt durva világ van, a farkascsapat az úr. Itt „nem számít, ki a rossz vagy a jó… Itt nincs igazság vagy kihívás. Majd megrúgnak, aztán megvernek. S végül azt mondják, ez így becsületes. Tűnj el, kivéve, ha rossz akarsz lenni.” Michael Jackson 1982-ben megjelent Triller című nagylemezének „Beat it” című dala és klipje az ősi horda-ösztönt hozza ki belőled, képzeletedben, ha a valóságban nem is mersz, egyenes út visz az utcára, a társadalmi elvárásoknak beintve a banda tagjaként hatalom vagy. Te leszel, átélve a klip misztériumát, a szőke hajú, lógó fülbevalós fehér fiú, a dohányzó lány, a bárpultnál a csajt lesmacizó, majd továbbálló macsó és a minden szabályra köpő néger bandavezér is. Te is velük üvöltöd annak, aki nem áll be közétek, hogy tűnj el.

http://www.youtube.com/watch?v=ZkGOiS75Lwk
Ha csóró, lepukkant helyre születtél, és megvalósíthatatlan számodra az a tudat alatt irigyelt életmód, ami a középpolgárok sajátja, ifjúként, lázadásul választhatod ezen rosszfiús, együttélési szabályokra fittyet hányó szerepet, mint talán szomorkásabban, teszi ezt itthon Deák Bill Gyula, az 1984-ben megjelent Rossz vér című dalában: „Éppen hogy csakhogy tíz elmúltam, cigaretta füstjét fújtam, már a szoknyák alá nyúltam…”
E korban, e szerepben a szeretett nő is megközelíthetetlen, éteri lényből hús-vér, kölcsönös gyönyör-forrássá válik, s szeretetét teste átnyújtásával kell, hogy kifejezze: „Hát hallgass a szívemre, feküdj közel a testemhez, engedd, hogy álmaimat átadjam neked, jól fogod magad érezni, meglátod”(MJ, Thriller, The Lady In My Life). „ Oly gyönyörű vagy, fényes a hajad, engedd, hogy érezzelek téged” énekelt itthon a Fonográf 1978-ban a Hunyd le a szemed című nótájában ugyanerről az elvárásról.
http://www.youtube.com/watch?v=cm-cTvviMRQ
Talán a botrányosan kimondott, az összebújásból nem túl nagy ügyet csináló, nyíltan felvállalt érzékiség és a fiatalos, konvenciók elleni lázadó fekete fiú-szerep tette oly népszerűvé Michael Jacksont a világon, a dübörgő, áldozati szertartást idéző ritmuson, és a profi mozgásművészetén túl a nyolcvanas évek közepén.


A siker záloga a mítoszváltás
Az énekes-sztár videoklipben játszott alakítása nem választható el polgári arcától, a művészi individuum és a mű, a klipbeli szerep összemosódik, sőt, a siker biztosítéka a jól megszerkesztett mítosz- tette közzé gondolatait vagy három esztendeje Mekis Péter, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiatudományi Intézetének média-kommunikáció szakos hallgatója az interneten sajnos már csak tárolt változatban fellelhető dolgozatában. – A sztárt a mítikus szférába emelő mítosz kiüresedésének első jeleit követően pedig a siker fennmaradásának biztosítéka az új mítoszba költöztetés, mert a rajongók hamar jutnak el az „ő az egyetlen, az igazi” érzelmektől a „soha nem kedveltem” állapotba, a szerelemből ismert, Orwell által leírt duplagondol-szerű lelki folyamatokon keresztül.


Szemlélődő istenség
Mekis Péter Michael Jackson két paradigmaszerű videoklipjének elemzése alapján írt le tanulmányában egy mítosz-váltást. A Black or White (1991) kerettörténetében egy kisfiú MJ-t utánzó játszódása zavarja kispolgár apja tévézését, aki ezt emelt hangon szóvá teszi, mire a „Rettegjetek, betörők” mozifilm zseni-gyereke édesapját büntetésként karosszékestől az űrbe lövi. Az apa a videoklip pszeudofiktív világában, egy szavannán, valóságosnak látszó oroszlánok között találja magát. A magas fűben bennszülött vadászok közelednek, köztük Jackson, ezúttal még négerként: fekete bőrrel, fehér harci maszkban, oldalán izmos, fekete-fehérre festett arcú néger harcosokkal. Egy pillanattal később már a képekről jól ismert MJ-figurát látjuk rongyos, de tiszta ruhájában a négerek közt táncolni. Nyilvánvaló az életrajzi utalás: Jackson néger fiúból operáltatta magát nemtelenné és rassztalanná, emberek feletti árnyék-figurává, aki tetszőleges környezetbe gond nélkül beilleszthető. Életrajz és mese nem választható el többé egymástól Mekis Péter szerint.
A mítikus tér, ahová az apuka otthonából kerül, valóságnak látszik, és Michael Jackson láthatóan igen otthonosan mozog benne. A négerek közül sziámi táncosnők közé szökken,, aztán vadnyugati lövöldözésben tűnik fel, majd nagyvárosi autóforgatagban indiai táncosnővel, végül a Kreml tövében egy csapat orosz táncos között. Mindvégig a maga táncát járja, beleszőve helyi stíluselemeket is. Nehézség nélkül tűnik fel Jackson a világ bármely pontján. S majd mindenhatósága megkoronázásaképp az orosz helyszín hóesésestől egy üveggolyóba záródik a földgolyón üldögélő két kisgyermek kezében. Sztárunk a mítikus és a reális térben egyaránt, és egymástól elválaszthatatlanul jelen van a világ minden egyes pontján.
Mindenütt jelenvaló, mindent látó, mindenható, ám mégis kontemplációra, lenyűgözött szemlélődésre szorítkozó, játékos istenségként fogalmazza meg Jacksont a tanulmány szerint a Black or White-klip. Ezt az értelmezést erősítik a klip további híres jelenetei: az amerikai külváros, az abban a korszakban kötelező rap-betét színhelye, ahol mindenféle bőrszínű gyermekek gyűlnek össze; s a tűzön keresztül menetelő Jackson. A Szabadságszobor, melynek fáklyájában sztárunk rendíthetetlenül énekel, s a totálba átmenő képen sorban feltűnik New York felhőharcolói előtt a Parthenon, a Vaszilij Blazsennij Székesegyház, az Eiffel torony, Haga Sophia és a többi nevezetesség; s végül az ismert arc-átváltozások, amelyek végén MJ saját húgaként távozik a forgatásról.


Evilági megváltó
Az Earth Song (1995) szintén természeti idillel indít: ezúttal őserdőt látunk, melynek csendjét vadászok helyett bulldózer töri meg. Hirtelen váltással MJ-t látjuk hatalmas kiégett pusztaságban, a kivágott erdő helyén. Vörös háttér előtt vékony, ág nélküli facsonkok merednek az égnek. Tömegfilmből kölcsönzött hangon szólal meg a mondanivaló, hogy pusztul a világ, Mekis Péter kritikája szerint.
Amazonasi indiánok nézik tehetetlenül a sorra kidőlő fáikat, négerek gyászolják pusztuló állatvilágukat, szarajevói apuka pityeredik el, híradószerűen fekete-fehér képen halott kislánya biciklijének roncsa fölött. Jackson mindezt látja és ami a korábbi mítoszban nem volt meg, együtt érez, együtt szenved a Föld minden egyes lakójával. Már arra sincs szüksége, hogy megjelenjen az egyes helyszíneken. Együtt idézi fel a halandókkal az idilli múltat, és egyszerre marnak a földbe tehetetlenségükben: az emberek a valós térben és Jackson a mítikusban, a pusztulás epicentrumában az ő kezei közül kipergő föld a legfeketébb mind között.
A tehetetlen földbe markolás aktusa újra és újra megismételve egyre rituálisabbá válik, imádsághoz, vagy még inkább varázslási szertartáshoz hasonlatossá. Aztán szélvihar kerekedik, megmozdul a Föld. A fenségesnek kijáró szent borzalommal figyelik a földlakók a jelenetet: kidőlt fák és lerombolt házak emelkednek a helyükre, állatok és emberek támadnak fel halottaikból. Egyedül Jackson nyugodt: átszellemült arccal, félreismerhetetlenül krisztusi tartásban kapaszkodik két fa között. A jelenet a klasszikus Superman képsoraira emlékezteti a tanulmány-szerzőt: a tehetetlenül szenvedő arc, a kiáltás, a visszafelé pergetett képsorok és az egyre sebesebben pörgő Földgolyó körül megjelenő fehér csíkok.
Nem evangéliumi megváltás ez, hanem Bulgakov Jézusára emlékeztet, nem csak megvált (Földényi F. Lászlótól kölcsönvett kifejezéssel) az evilági megváltó, hanem a bűnöket is meg nem történtté teszi. A megkomolyodott Michael Jackson-istenség a szemlélődő szerepből aktív megváltóvá válik.
http://www.youtube.com/watch?v=KOnL5c8LMqM&feature=related


MJ életútja
A sztárság, de a mítikus lénnyé válás aztán végképp nem volt egyszerű elviselnivaló egy egészséges testű és lelkű művésznek. Hát még annak, aki gyógyíthatatlan bőrbetegsége következtében eleve nem szívesen mutatta magát a nagyközönségnek.
Michael Jackson 1958. augusztus 29-én született az Indiana állambeli Gary-ban. Kilenc gyermek közül hetedikként. A család akkoriban szinte napról-napra élt, apja, Joe, acélmunkásként dolgozott, és anyja sem keresett jól, mint az egyik helyi áruház eladója. Ezzel ellentétben otthon mindig kellemes volt a hangulat, a család sokat zenélt. Joe a barátaiból álló bandát, a The Falcons-t vezette. A legenda szerint egyszer a családfő rajtakapta a gyerekeit, hogy a hangszereivel játszottak, és ha már a kezükben voltak, megkérte őket, szólaltassák meg a zeneszerszámokat. A fiúk ösztönös tehetségén ő maga lepődött meg legjobban. Elhatározta, sikeres zenészekké teszi őket, ami, néha, pofont is jelentett, ha a próbákat hanyagolni próbálták az ifjúk.
Michael 6 évesen csatlakozott a testvérei által létrehozott zenekarhoz, a The Jackson Brothers-höz. Két évre rá ő lett a banda énekese, és nevük The Jackson5-ra változott.
A véget nem érő próbák jutalma több sikert hozó zenei verseny-eredmény lett, után a környék nagyobb városainak klubjaiban léptek fel. 1967 augusztus 13-án a harlemi Apollo Színházban megnyerték az amatőrök számára rendezett tehetségkutató versenyt. Első lemezszerződésüket egy helyi kiadótól, a Steeltown Recordstól kapták 1968-ban, ahol végre bakelitlemezen is megjelenhetett a csapat első dala, a "Big Boy" Hamarosan leszerződtette őket Motown alapítója, a leghíresebb színesbőrű sztárok elindítója. Egymást követő négy alkalommal jelentkeztek listavezető kislemezzel. Az átütő sikert az 1970-ben megjelent "ABC" című album jelentette, amely Diana Ross segítségével egy csapásra a nagy sztárok közé emelte a Jackson 5-ot. Több híres műsorban szerepeltek, saját szombat reggeli rajzfilmjük lett a TV-ben, sikeresebbnél-sikeresebb koncerteket tartottak.

Michael minden testvérénél nehezebben viselte a sztárságot, az erőszakos rajongók támadásait, a kényszerű biztonságot. Zárkózott lett, interjút szinte soha nem adott. Nem kábítószerezett, az akkori divatos zenész-szokás ellenére, de alkoholt sem fogyasztott és vegetáriánus lett. Ettől teljesen lefogyott, arcvonásai megváltoztak. Afrofrizura helyett rövidre vágatta a haját.
MJ 1971-ben megjelent első szólólemeze, a “Ben”, Golden Globe díjat nyert.
11 album készítése után 1976-ban a családi vállalkozás átigazolt az Epic kiadóhoz, amely a CBS Records- ma Sony Music- leányvállalataként működött. Nevük ekkor The Jacksons lett.
Michael 1978-ban megkapta a madárijesztő szerepét a The Wiz-ben, ami az Óz musicalváltozata. Dorothy szerepét alakította jó barátja, Diana Ross alakította.


Sikerei csúcsán
1979-ben megjelent Off The Wall című szólólemeze minden idők legsikeresebb fekete albuma lett.
Michael olyan album elkészítését határozta el, amelyen minden szám egyedi, és kislemezként is megállná a helyét. Így jelent meg 1982-ben Thriller, amely napjainkban is a legtöbb, 104 milliós példányszámban elkelt zenei anyag. A dalokhoz készített különös világú videoklipeket eredetileg a kiadó ellenezte a nagy költségvetésük miatt, MJ azonban ragaszkodott hozzájuk és a saját zsebéből fizette ki a költségeket.
http://www.youtube.com/watch?v=9Xs9OQHpwDE
1985-ben Lionel Ritchie-vel közösen megírta a "We Are The World" című dalt, amelyet a kor legnagyobb popsztárjaival együtt énekeltek lemezre egyetlen éjszaka alatt. A bevételeket afrikai országok megsegítésére használták fel.
http://www.youtube.com/watch?v=ne7fPpxAnuM&feature=related
További albumai:
1987 Bad
a címadó dalon kívül olyan szépségek, mint az 1988-ban Grammy Díjas
The Man In The Mirror
http://www.youtube.com/watch?v=1zpTQCQEFhg&feature=related
vagy a Liberian Girl
http://www.youtube.com/watch?v=3ethtD4R1kk
1991 Dangeorus
például a Give In To Me
http://www.youtube.com/watch?v=ciNGtielT84&feature=related
1995 HIStory, dupla album, első lemez válogatás, második új dalok
például az Earth Song, vagy
a You Are Not Alone
http://www.youtube.com/watch?v=i1xTwrLCAIc&feature=related
vagy a Don,t Care About Us
http://www.youtube.com/watch?v=nvWMLAWrEjU
1997 Blood On The Dance Floor, remixalbum öt új dallal
ime a címadó:
http://www.youtube.com/watch?v=Fx6T9-UT8F8
2001 Invincible
szép a You Are My Life
http://www.youtube.com/watch?v=x_15tALSO5M&feature=related
Kiemelkedő válogatás-albumai:
2004 The Ultimate Collection
2008 Thriller 25 jubileumi kiadvány
20008 King of Pop „Magyarország kedvenc zenéi”


 A tökéletlen isten


Michael Jackson már sztárok életének hátulütőjét, a kényszerű elzárkózást sem viselte jól. Aztán húszéves korában kiderült, gyógyíthatatlan és ismeretlen okból bekövetkezett bőrbetegsége, vitigliója van. E betegség következtében a bőr pigmentsejtjei elhalnak, és hófehér lesz foltosan testének több részén, így a kezén, arcán a bőr. Ez fehér embernél sem szép és önbizalom-erősítő látvány, hát még fekete bőrszínnél…A youtube-ra egy ismeretlen rajongó ezeket a képeket tette fel a témában:
http://www.youtube.com/watch?v=15TSEKXXIvI
A kezelésről a beteg dönt, lehetséges a bőr többi részét is fehéríteni, hogy kevéssé üssenek el a foltok a test többi részénél, de tökéletes eredmény nincs. MJ néger fiúból majdnem fehérbőrű sztárrá való átalakulása mögött legnagyobb részt e betegség kozmetikai kezelése állt. Hogy közben miért volt szüksége arca többszöri átszabására, arról csak pletykák és találgatások voltak.


 Pedofília-vád
Egy 13 éves fiú 1993-ban azt állította, hogy a sztár szexuálisan zaklatta őt. Michael mindvégig hangoztatta ártatlanságát. Idegösszeomlást kapott, majd Londonban drogfüggőség miatt kezelték. Többek között Elton John rejtegette őt a házában a sajtó túlzott kíváncsiskodása elől.
1994-ben Michael mindenki meglepetésére házasságot kötött Elvis Presley lányával, Lisa Presleyvel. A házasság 1.5 évig tartott, barátokként váltak el.
A Ghosts című táncos, zenés filmet, Michael Jackson egyik legjobb tánc-alakítását ő és Stephen King írta, 1997-ben mutatták be.
Michael magánélete is rendeződni látszott, 1996-ban házasságot kötött korábbi ápolónőjével Debbie Rowe-val, akitől két gyermeke született. A pár azóta különvált, de jó a kapcsolatuk. Gyermekei: Michael Joseph Jackson, Paris Katherine Jackson és a Prince Michael Jackson, akinek egy béranya az édesanyja.
2003. november 18-án újabb pedofilia-vád miatt Jacksont bilincsbe verve szállították be a sheriff irodájába, ahonnan 3 millió dolláros óvadékkal szabadulva várjt a tárgyalást. 2005. június 13-án azonban minden vádpontban felmentették az ellene indított gyermekmolesztálási perben. MJ szabad emberként, de teljesen megtörve hagyta el a bíróság épületét. Orvosi kezelésre szorult, majd gyerekeivel elhagyta az Egyesült Államokat. Az arab világban, majd Japánban utazgatott, közben megvált kiadójától és ügyvédei elkezdték stabilizálni anyagi helyzetét.


 Milyen egy valódi isten?
A kényszerű elzárkózás, a külsőt megrontó bőrbetegség, majd a klipekben az anyagi sikerért istenné mítizált Michael Jackson egyre kevésbé tudta maga is, ki is valójában, és milyen külső az, ami megfelel a róla alkotott képnek. A betegség miatti bőrfehérítésen túl két orrműtétet vallott be a sajtónak, de a plasztikai sebésze több sorozatról számol be, és a végén állítása szerint megtagadta a beavatkozást. Elmondása szerint a fehér bőrön túl minél kisebb orrot szeretett volna a sztár, és az arccsontján is alakíttatott.

 Bukott istenből nagy művész?
A pedofilia-vádak után a művész rajongóiban egy világ omlott össze. A klipekben istenné mítizált sztár emberkénti bukása szeretetből gyűlöletté változtatta az érzéseiket. A felmentés sem javított ezen, a gyanú ott marad rajta örökre. Michael Jacksonnak is le kellett számolnia önmaga istenségével, amit talán el is hitt, és a rajongók pálfordulása segítette lelki összeomlását a letartóztatása után. A vád tisztázódása, új élmények keresése az utazása során talán helyreállította önértékelését: igaz, hogy nem az a mítikus mindenható és segítő isten, de tud énekelni, táncolni, eladott lemezei sikere ezt mutatta és talán valóban annak hitte és hitette el magát, aki valójában: nagy művésznek.
Tavaly ötvenedik születésnapján integetve, lassan rendbejövőnek látszó egészségével, válogatás albumainak megjelenésével, az idén visszatérő-turnéja megszervezésével ezt hitet keltette immár bennünk. Aztán szívinfarktusban, a hírek szerint hosszabb betegeskedés után, tegnap eltávozott közülünk. Nem isten, de nagy művész voltál, MJ.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 4 komment érkezett ()

1. evianna
2009. 06. 26. 18:22

ez nagyon jó, gratulálok!

2. Springer Botond (látogató)
2009. 06. 27. 10:33

Annyit tennék csak hozzá, hogy az Egyesült Államokban nem létezik olyan, hogy "felmentő ítélet". Az ítélethirdetéskor a jogalkotók szándéka szerint (nagyon helyesen) ez hangzik el:

NOT GUILTY! azaz NEM BŰNÖS!

Szó sincs arról amiről például Fáy Miklós írt a mai Népszabadságban, a "Boldogtalan királyság" című cikkben. Jackson soha nem akart fehér emberré változni! Muszáj volt neki a VITILIGO nevű bőrbetegsége miatt.
Legalább itt, a népszabadság szerkesztőségében elolvashatnák egymás írásait a kollégák, hogy ilyen hülyeség ne jelenhessen meg nyomtatásban... :(

Egyébként ez a cikk ( "Emlékezés Michael Jackson szerep-mítoszaira") korrekt lett, ellentétben a nyomtatásban megjelent "Boldogtalan királyág" cíművel, aminek köze sincs a valósághoz és a tényekhez.

3. hetesi péter pát (látogató)
2009. 06. 28. 1:05

Korrekt dolgozat. Ez a földi sík, amiről szó van. De az ember multidimenzionális lény, karmája is több síkon érvényesül. Azaz minden lyan dimenzióban is, amiről itt a Samsarában nem nagyon szokás tudomást venni...

4. Sári Márton (látogató)
2009. 06. 29. 2:10

Korrekt írás.

„amelyek végén MJ saját húgaként távozik a forgatásról”
Ezt nem értem, nem úgy néz ki, mintha az ott Janet Jackson volna.

„A magas fűben bennszülött vadászok közelednek, köztük Jackson, ezúttal még négerként: fekete bőrrel, fehér harci maszkban, oldalán izmos, fekete-fehérre festett arcú néger harcosokkal.”
Szintén nem látom ott Jacksont.

„A megkomolyodott Michael Jackson-istenség a szemlélődő szerepből aktív megváltóvá válik.”
Az Earth Songban én semmi ilyet nem látok, csak a szemlélődőt. Valóban misztifikálták/-álódott/-ta magát, és hősszerepet játszott, de pont az Earth songban ezt nem látom.

@Springer Botond: Szerintem kevered a dolgokat. Először is a magyar bíróságokon is ez hangzik el, nem pedig az, hogy "felmentő ítélet", másodszor a felmentő ítélet egy magyar kifejezés, ami ugyanazt jelenti MJ perében, mint a magyar perekben, innentől kezdve meg tökmindegy, hogy hívjuk.

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.